Miért alkotnak közösséget az emberek?

Most olvasom Rudas János Csoportdinamika c. könyvét, és a Csoport életszakaszai fejezetben először Tuckman csoportfejlődés szakaszait veszi végig, és a Megalakulás (Forming) fázisnál azt írja:

„A csoportalakulást, a csoport létrejöttét megközelíthetjük csoportdinamikai nézőpontból is, Freud csoportpszichológiai belátására támaszkodva. Itt két kategóriával lehet dolgunk: az identifikációval (azonosulással) és az áttétellel.”

Majd ezt követően végig veszi, hogy az emberek miért alakítanak csoportokat. Azon túl, hogy az alakulás szakaszának csoportdinamikai értelmezésében szerintem nem az a fő kérdés, hogy az emberek miért alakítanak csoportokat, mert szerintem fontosabb, hogy ebben a szakaszban milyen csoportdinamikai folyamatok mennek végbe, mégis elgondolkodtatott, hogy mi emberek miért vágunk bele életünk nagy kalandjába; a közösség alkotásba.

Összefoglalva Rudas János gondolatait ezzel kapcsolatban, szerinte az embert:

• vagy pszichológiai késztetései: „a csoporttagság a családi biztonságérzet visszanyerésének tudattalan eszköze”, tehát a magánytól való félelmei viszik a csoportba,

• vagy evolúciós öröksége, ami génjeinkbe kódolta a csoportba tartozás adaptív előnyeit, azaz ösztönös késztetései, kapcsolódási vágyának kielégítése viszi a csoportba,

• vagy az egyén számára túl komplex, átláthatatlan történések értelmének keresése, amit a csoport közös valóságképe adhat meg, azaz információs szükségletek miatt megy a csoportba,

• vagy mert a költség-haszon elemzésben több a haszna a csoporttagságnak, mint az egyedüllétnek, tehát a „társas csere” érdeke viszi a csoportba.

Elgondolkoztam a felsoroltakon, és egyrészt arra jutottam, hogy ezek közül mindegyik jelen van ma is az emberek közösség keresésében. Másrészt azt is gondolom, hogy már nem csak tudattalan késztetések, ösztönök, vágyak, azaz nem csak egocentrikus okok hajtják a közösség alkotás felé az embert, hanem ettől tudatosabb késztetések is. Tehát a fenti okokat a Maslow piramis szükséglethierarchiájába besorolva:

• nem csak fiziológiai szükségletek – pl. szex, kíváncsiság, változatosság iránti vágy,

• nem csak a biztonság szükséglete – pl. fizikai, anyagi biztonság, egy kevésbé félelmetes valóságkép keresése,

• nem csak a szociális szükségletek – pl. a valahová tartozás, az intimitás, a barátság ,

• és nem csak a költség-haszon, azaz az érdek – ami kapcsolható az önbecsülés, az önmegvalósítás még mindig egocentrikus szükségletéhez

készteti az embereket a közösség alkotásra.

Henem a tudatfejlődési evolúciónk eredményeképp felerősödnek az önbecsülés szükséglete által vezérelt az egyediségünk az énünk kidolgozására irányuló késztetések:

Henem a tudatfejlődési evolúciónk eredményeképp felerősödnek az önbecsülés szükséglete által vezérelt az egyediségünk az énünk kidolgozására irányuló késztetések:

• a közös művészeti alkotás, közös zenélés, ami a kreativitásunk kiterjesztésére, megmutatására, az együttműködés magas fokának a megélésre ad lehetőséget,

• a meditáció, ami a spirituális csúcsélmények átélésének mindennapi terévé válhat,

• az önismeretben való fejlődés, ami az önreflektív énünk kifejlesztésének tere.

Megjelennek az egyén érdekeit szolgáló tehát még az önmegvalósítás szükségletét kielégítő, de az egyén lehetőségeit meghaladó célok keresése:

• a közös megélhetés (közösségi vállalkozás),

• a közös lakhatás (co-housing) megteremtése,

• ami létrehozza a megosztás gazdaságát.

Aztán az erősödő énre építve, az együttműködésben, a csoportmunkában, csoportterápiákban, a meditációban szaporodó spirituális csúcsélmények egyre jobban felerősítik az egocentrikus szükségleteket meghaladó célok keresését:

• a társadalmi jó elősegítése,

• a természettel való együttműködés,

• egy élhetőbb, fenntarthatóbb társadalom megteremtése.

Ez elindítja az egyént az önmeghaladás felé, amely már egy spirituális út, hiszen ez egy nagyobb egész szolgálatát jelenti.